Bélmegyeri Fáspuszta

Jelenlegi ismereteink szerint a Nemzeti Park e 644 hektáros, 82 hektáron fokozottan védett részterületének környékét már a honfoglaláskori idők előtt is erdők borították, melyek a XIII. században írásban is megemlített Fás települést ölelték körül. Fáspuszta a szikes legelőn álló magányos, több száz éves kocsányos tölgyekkel, idős vadkörtefákkal az ősi erdőssztyep látványát idézi.

A Nemzeti Park e tájképileg egyik legszebb területét Magyarország utolsó, épen fennmaradt sziki tölgyesei között tartják számon. Ez az élőhely azért képvisel kiemelkedő értéket, mert valamikor az Alföld jellegzetes erdőtársulása volt, melyből mára csupán néhány helyen maradtak meg állományok a Tiszántúlon.

A sziki tölgyesek eredete máig vitatott, de speciális jegyeket mutató, önálló erdőtársulásnak lehet tekinteni. Néhányan a magas árterek keményfás ligeterdőinek a folyószabályozásokat követő elszikesedésével hozzák összefüggésbe kialakulásukat, speciális, szikesekhez kötődő növényfajaik nagy része viszont azt sugallja, hogy állományaik már jóval korábban kialakulhattak.