Cserebökény

A Nemzeti Park ma Cserebökény név alatt ismert részterülete Csongrád megye északkeleti szegletében, Szentes és Fábiánsebestyén határában található. Valaha része volt a Kunszentmártontól Nagyszénásig húzódó, a Tisza, a Hármas-Körös és számos ér által kialakított hatalmas, mocsaras árterületnek. A Körös vize áradáskor a folyó Szarvasnál lévő kiágazásán, a Kákafokon keresztül különböző ereken érkezett a területre, táplálva a mocsarakat. A víz végül a terület mocsarainak két nagy elvezető erébe, a Veker- és Kórógy-érbe folyt, ahonnan a Kurcán keresztül jutott a Tiszába. A XIX. század végére a folyószabályozások révén a folyóvízi eredetű áradásoktól elzárt terület kiszáradt és pusztásodott, mára széttöredezett. A táj történetében 1992-ben nyílt új fejezet, amikor Cserebökényi-puszták Tájvédelmi Körzet néven védetté nyilvánították azt a területet, mely később, 1997-ben a Nemzeti Park részévé vált.

A táj arculata, élővilágának változatossága egyszerre magán viseli az egykori árterület és a szikes puszták jellegzetességeit. A puszta északi része, Terehalom környéke még sok tekintetben őrzi az egykori ártéri jelleget. Tavai, vízállásos rétjei, hosszan elnyúló mocsarai, fűz és nyárfa csoportjai az egykori erek nyomvonalát őrzik. Az erek védett zugaiban értékes mocsári- és hínártársulások élnek. A mocsarak között kiszáradt ártéri réteket és cickórós legelőket találunk. Ezzel szemben a puszta déli része már a lecsapolások előtt is kissé szikes lehetett. A Veres Zoltán-pusztán és a Rekettyés-rétben a nagy kiterjedésű ecsetpázsitosok és szikes mocsarak jellemzőek. A terület szikerekben gazdag, de a padkás szikesek fejletlenek, s szórványos és töredékes az ürmös szikespuszta foltokban meghúzódó vakszik is. A legmagasabb térszíneken löszpusztagyep maradványok találhatók.
Cserebökény tájképi értékei az idős, magányos és csoportos füzek, nyárfák, a gazdálkodási hagyományokat őrző épületek, gémeskutak, kunhalmok, útmenti feszületek.